Ha Erdély és július, akkor Zsobok. Az elmúlt években állandósult hagyománynak megfelelően az idei, tizenhatodik Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor is a jól megszokott helyszínen, 2024. július 13–19. között zajlott. A „csongrádi tábor” mintájára megalkotott...
Tábori napló 2023. – péntek, július 14.
Nekem ez az első alkalmam, hogy részt veszek az Aranka György ifjúsági anyanyelvi táborban. Ez az egész hét nagyon gyorsan elszállt, de rengeteg élményem van itt az Arankásokkal. Őszintén nem nagyon figyeltem az előadásokra vagy túl fáradt voltam ahhoz, hogy...
Tábori napló 2023. – csütörtök, július 13.
A mai nap is, mint eddig mindegyik reggelivel kezdődött, ahol nagyon finom táplálékot fogyaszthattunk. A kilenckor kezdődő interaktív előadás az én szempontomból elérte a célját, vagyis jobban megismertem magam, egy stressz elleni pajzsot is kaptunk, amely ugyancsak...
Tábori napló 2023. – szerda, július 12.
A „sűrű, de tartalmas" jelzővel tudnám csupán érzékeltetni a tábor negyedik napjának programkínálatát. A szokásos reggeli rutinunk után egyből bűnösekre adtuk a fejünket. Persze nem a szó szoros értelmében, hisz anyanyelvápolókhoz híven egy kiváló előadás...
Tábori napló 2023. – kedd, július 11.
Reggel Ricsi riaszta föl álmomból,hiányzik a kürtős íze szájamból.A buszban fülledt levegő vala javából! „Bonchidán vára Bánffy bán vára,Erdély egykori Versailles-ja."Ennek utánna betekinténk az Úr egy katolikus s egy református házába. Eztán jöve Kallós Zoltán...
Tábori napló 2023. – hétfő, július 10.
Ma reggel Anna ébresztett 7:40 körül, viszont én már elég rég ébren voltam, izgatottan és nagy mosollyal a számon, várva azt, hogy már benyisson valaki az ajtón, mondván azt, hogy itt a reggeli ideje. Nagyon gyorsan el is készültem, utána meg siettem is le reggelizni....
Tábori napló 2023. – vasárnap, július 9.
Az állomásra indulva egyre több gondolat kezdett kavarogni a fejemben: „Milyen lesz?", „Hogy lesz?", „És az emberek?". Átlagos tábor előtti kérdések, amik nem hagyják nyugodni az embert. Főleg, ha egy teljesen idegen környezetbe kerül és tudja, hogy minden rendben...
Otthon az anyanyelvben — XXVIII. Aranka György Nyelv- és Beszédművelő Verseny
2024. április 5—7. között zajlott az Aranka György nyelv- és beszédművelő verseny 28. országos döntője. A kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum közössége nemcsak a helyszín biztosítását és a verseny lebonyolítását vállalta, hanem gondoskodott arról is, hogy a...
Őszi találkozó 2023
A Georgius Aranka Társaság 2023. október 21-én tartotta őszi találkozóját Kolozsváron, a Vallásszabadság házában. A rendezvény megszervezésében az Ampelopsis Versszínház és az Anyanyelvápolók Szövetsége is közreműködött. A találkozót közös éneklés nyitotta a „Zsobok...