Összekuporogva vakarom bordáim hegyes szúrásának nyomát oldalamon, mikor felcsörren az ébresztőórám. Kimerültségemben a kiválasztás keserű kettőssége kísérel könyv s képernyő között. Zavaros elmém a papírra vetett betűk felé húz, hisz azok eltörölhetetlen kifejezői és hordozói a gondolatnak. Addig pedig nem nézek, míg nem tanulok meg látni. Látni. Látni a megcsillanó mosolyokat. Látni két tekintet között a kapcsolati minőséget. Látni ahogy két szív összeér egy ölelésben. Látni egy másik embert. Látni A másik embert. Felfokozott érzelmi kapcsolódás.

Különös lábbelik harsány morajai csengenek fülemben, lelket lehelnek belém. Szívzörejem újra fehérzaj – szerű. Saját valóságomból kilépésre kényszerülök. Mintha penészedő papírtányérban gubbasztva értékelném hazám kincseit. Különös életkép.

Az este misztikumában, a csillagok Bájoló fényében nézem ahogy Madarak jönnek, majd elmegyek Lydiához Nélküled.

Sz. S. ❤️