A mai nap, úgy érzem, kicsit nehezebben indult, annak ellenére, hogy Ricsi és Kolos csak 7:35-kor jöttek boldogítani minket az ébresztéssel. Néhányan nem akartak elszakadni az édes álomvilágtól, ezért egy ,,koncertet” halhattunk a fiúktól, ami után biztos voltam, hogy teljesen felébredtem.

A reggelit követően, a hagyománynak megfelelő módon, nyolc óra 59 perc, 60 másodperckor bele is vágtunk a napba, bár én úgy érzem, fordítva történt, hiszen az első előadást a tanár úr tartotta. Azt hiszem, nem kell magyaráznom, mekkora hatással volt rám már sokadszorra. Ha néha-néha elragadott az álmosság, bántam az elmulasztott pillanatokat, melyben figyelmem elkalandozott.

Az élet nagy kérdéseit a „hagyományos’’ tanulás váltotta fel, ugyanis Kelemen Csongor tiszteletes úr kísérletet tett arra, hogy átadja nekünk a hiteles versmondás titkait tíz lépésben. „Nyelvelés”, „nyelvészbontás”, színészet – mi kellett ennél több? Bárcsak minden magyaróránk ilyen lenne!

Az ebéd már a délutáni akadályverseny hangulatában telt el. Az asztalnál körmölő csapattagok a „túlórázó titkárnők” nevet, sőt: címet kapták, csak úgy füstöltek az agyak, ameddig az indulók, a csatakiáltások megszülettek. Maga a verseny hihetetlen élmény volt számomra, az összetartó csapatmunkától elkezdve az érdekesebbnél érdekesebb feladatokig minden volt benne. A csapatban annyira jó közösség alakult ki már az első percektől kezdve, hogy a különböző állomások feladatainak teljesítésénél remekül együttműködtünk. Ezt még csak tetézte az, hogy egyszerűen élveztük az egészet, mókáztunk, nevettünk, elengedtük magunkat, és ahogyan Bordi András mondaná: „Egy embert akkor ismersz meg a legjobban, ha játszol vele”.

Így érkeztünk el – kipihenten, élményekkel tele – a vacsorához, és a gőzölgő lecsót megpillantva néhányan azon kezdtek el morfondírozni, nem akad-e még néhány állomás, amelyet teljesíteni kellene.

Ezután volt alkalmunk betekintést nyerni a rideg közelmúltba A mások élete című filmen keresztül. A kommunista rendszerről szóló film által még teljesebb képet kaptam a XX. század második felében lezajlott eseményekről, és nagyon örülök, ez a világ mindig is érdekelt a maga kegyetlen valóságával. A film kapcsán létrejött beszélgetés során sok minden világossá vált, Németország történelmi háttere, beépített emberek, poloskák, de a ráébredés a rendszer valódi mivoltára, hogy valójában ez egy ördögi kör, melyből nincs kiút szabad akaratból, szerelem, szenvedés – egyszóval minden, amit ennek a világnak a korlátai között el lehet képzelni. Az éjszakába nyúló beszélgetés kellőképpen álomba ringatott mindannyiunkat, és nem kellett sok idő, hogy a folyosók csendben őrizzék álmunkat a holdfényes éjszakában.

Igaz ugyan, hogy még csak a keddi nap telt el, de bátran ki merem jelenteni, máris Zsobok-függővé váltam. Valójában nem is ellenkeztem ellene, egyszerűen hagytam, hogy az események magukkal ragadjanak, és elveszlődhessek egy boldogabb világban, melyet magammal vihetek, ha ti már nem lesztek körülöttem.

Hálás vagyok mindenkinek az eddigi élményekért, jó szórakozást továbbra is itt, Zsobokon!

Gombár Anna, 2019. júli 16.