„Nincs más haza, csak az anyanyelv” – az Anyanyelvápolók Szövetségének tisztújító közgyűlése

A fent idézett Márai Sándor-gondolat fogadta szombaton, december 15-én az Anyanyelvápolók Szövetségének tagjait a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Budapesten. A X. tisztújító közgyűlésen megjelenteket E. Csorba Csilla múzeumigazgató és Maróti István, a szövetség főtitkára köszöntötte.

A megnyitó után a Lőrincze-díjak átadása következett: az idei év díjazottjai dr. Fekete László nyugalmazott főiskolai tanár és Kerekes Barnabás gimnáziumi tanár, a szövetség társelnöke (és az ifjúsági tagozat vezetője) voltak.

A beszámolókban többek közt az Édes Anyanyelvünk folyóirat elmúlt négy évéről (Grétsy László elnök), az anyanyelvi rendezvényekről (Balázs Géza ügyvezető elnök), a Magyar Nyelv Múzeumának helyzetéről (Kováts Dániel elnökségi tag), az ifjúsági tagozat munkájáról (Kerekes Barnabás társelnök), a szövetség internetes felületeiről (Terjéki Tamás elnökségi tag), az alapszabály-módosítás szükségességéről (Orosz Tamás titkár), illetve a szövetség anyagi helyzetéről (Balázs Istvánné gazdasági vezető) hallhattunk.

A rendezvényen részt vett Péntek János professzor, akadémikus, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének elnöke, aki előző este szakmai beszélgetésen találkozott a szövetség ifjúsági tagozatának vezetőségével. A beszélgetés célja a két szervezet tevékenységének kölcsönös megismertetése volt, amelynek során Péntek János professzor bemutatta az idén húszéves AESZ munkásságát, eredményeit, gondjait, és kitért az együttműködés fontosságára. Ezt másnap a közgyűlésen elhangzott felszólalásában is megtette. Az ifjúsági tagozat vezetői pedig saját rendezvényeikről számoltak be, többek közt az együttműködés szép példájának tekinthető, a kolozsvári Georgius Aranka Társasággal közösen szervezett XX. Országos Ifjúsági Anyanyelvi Táborról, amelynek idén a kalotaszegi Zsobok adott otthont – az ottani Bethesda Gyermekotthon ugyanis a házigazdája az idén negyedik éve megrendezett Aranka-tábornak.

A beszélgetésben és a közgyűlési beszámolókban is megfogalmazódott az a sajnálatos tény, hogy a közmédia egyre kisebb teret enged az anyanyelvi műsoroknak. Ezért a szövetség ifjúsági vezetői új utakat kerestek az anyanyelvi mozgalom megismertetése érdekében: jelenleg a világhálón próbálják népszerűsíteni a szervezet programjait kisfilmek, írott anyagok, fényképek segítségével – a visszajelzések alapján szép sikerrel.

A közgyűlési beszámolók után következett a tizennégy új elnökségi tagjelölt bemutatása, majd az elnökség megválasztása. A jelölőbizottság idén több határon túli szövetségi tagot is ajánlott az elnökségbe, akiket a közgyűlés szavazataival bejuttatott a testületbe.
Az utolsó napirendi pontként az elnökség zárt ülésen megválasztotta a szövetség tisztségviselőit a következő négy évre: elnöki tisztségre Juhász Juditot, ügyvezető elnöknek dr. Balázs Gézát, társelnököknek Kerekes Barnabást és dr. Bencédy Józsefet. A szövetség főtitkára Maróti István maradt, titkárok Terjéki Tamás és dr. Orosz Tamás. Grétsy László leköszönő elnök a szövetség tiszteletbeli elnöki tisztségét tölti be.

Csonta Réka

A rendezvényről készült képek megtekinthetők az ASzISz képtárában (valamint képes beszámoló olvasható a vezetőség dec. 14-i beszélgetéséről Péntek Jánossal).

Írta: Széman E. Rózsa

2012. 12. 18.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Hasonló bejegyzések