Tábori napló 2022. – csütörtök, július 14.

Csütörtökön kivételesen nagyon nehéz volt az ébredés, nem csak nekem, láttam, a többiek is küszködtek. Viszont az ébresztés módja annál üdébb és kellemesebb volt, főleg a fülnek, hisz Zsófi csodásan énekelte a Pál, Kata, Pétert, ezzel motiválva felkelésre minket. 

A reggelire valahogy összeszedtük magunkat, és igen jót ettünk. Ez után előadások sora következett.

Az első előadónk Tánczos Vilmos volt, akinek szavait figyelmesen hallgattam, hiszen sokszor említette szeretett otthonom, Gyimes nevét. Rengeteg új dolgot adott át a néprajzról, hiszen előadása erről szólt. 

Egy kis szünet után Gábor Csilla irodalomtörténésztől tanulhattunk. Számomra ez az előadás nagyon tetszett, kérdéseivel bele vont minket is, így esélyt sem adott arra, hogy elbóbiskoljunk.

A harmadik előadónk Ránki Sára volt, aki a börtönnyelvről mesélt többek között. Őszintén megvallva nagyon vártam az előadását, a nem csak én, és úgy gondolom, az elvárásainkat is felülmúlta. Az a téma, amiről beszélt és ahogy ezt elmondta nekünk, egy felejthetetlen emlék lesz. Nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy én adhattam át neki egy kis ajándékot a táborozók nevében. 

Az előadások után jól esett az ebéd és egy kis szieszta is.

Azonban nem lehetett sokáig pihenni, mert jött egy interaktív foglalkozás Birtalan Albert televíziós szerkesztő-riporterrel. Mivel engem nagyon érdekel ez a terep, lelkesen fogadtam őt és amit mond. Nagyon szórakoztató feladat elé állított, ugyebár mi kellett megrendezzünk egy híradást. Szerintem mindannyian élveztük. 

A vacsora előtt és után kivétel nélkül minden csapat a tábori feladattal ügyeskedett. 

Este viszont jött a táncház. Kicsit félve indultam el, mert nem ismertem az itteni táncokat, és nem akartam ügyetlenkedni, azonban remekül éreztem magam végig, Andi nagyszerűen mutatta be a lépéseket és sok új táncmozdulatra tanított. Számomra ez a tábor egyik legörömtelibb momentuma volt. 

Éjszaka sem állt le igazán az élet, sőt, akkor történtek nagy ismerkedések, hangzottak el nagy szavak, s ki tudja, mikor is feküdtünk le!? 

Szőcs Szilárd

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló bejegyzések

Tábori napló 2023. – csütörtök, július 13.

Tábori napló 2023. – csütörtök, július 13.

A mai nap is, mint eddig mindegyik reggelivel kezdődött, ahol nagyon finom táplálékot fogyaszthattunk. A kilenckor kezdődő interaktív előadás az én szempontomból elérte a célját, vagyis jobban megismertem magam, egy stressz elleni pajzsot is kaptunk, amely ugyancsak...

Tábori napló 2023. – szerda, július 12.

Tábori napló 2023. – szerda, július 12.

A „sűrű, de tartalmas" jelzővel tudnám csupán érzékeltetni a tábor negyedik napjának programkínálatát.  A szokásos reggeli rutinunk után egyből bűnösekre adtuk a fejünket. Persze nem a szó szoros értelmében, hisz anyanyelvápolókhoz híven egy kiváló előadás...

Tábori napló 2023. – kedd, július 11.

Tábori napló 2023. – kedd, július 11.

Reggel Ricsi riaszta föl álmomból,hiányzik a kürtős íze szájamból.A buszban fülledt levegő vala javából! „Bonchidán vára Bánffy bán vára,Erdély egykori Versailles-ja."Ennek utánna betekinténk az Úr egy katolikus s egy református házába. Eztán jöve Kallós Zoltán...