Burkhardt Zsófia írása az online tábor utolsó napjáról.

Délelőtti előadóink a – Kerekes tanár úr által mókás-kedvesen szent családként emlegetett – Sediánszky család tagjai voltak. Matula Ágnes, a Duna televízió egykori szerkesztője, Sediánszky János rádiós újságíró, valamint lányuk, Sediánszky Nóra dramaturg, színházi rendező rendszeres meghívottai a zsoboki tábornak, így idén sem maradhatott el az előadásuk. Bár személyesen nem jelentkeztek be a Zoom szobába, mégis láthattuk őket néhány régi felvételen, televíziós műsorban, amelyeket a házaspár választott ki és küldött el nekünk. Ízelítőt kaptunk Ági néni csodálatos munkásságából, megsejtettük az általa szerkesztett műsorok értékőrző és -teremtő erejét (szó esett bennük többek között a csángó magyarok nyelvtanulási, nyelvhasználati lehetőségeiről, a szórványterületekről, de régi táborokból, versenyekről is felvillantak képek), részleteket láttunk a Nyelvőrző műsorból, s mindezalatt engedtük, hogy átjárja lelkünket az Ági néniből sugárzó varázslatosság, melegség, méltóság, búgó altjának simogató dallama, tekintetének ragyogása. Sediánszky János visszaemlékezéseit ugyanúgy lenyűgözve hallgattuk. Az állunk is leesett azt hallván, hány nagynevű személlyel, íróval, költővel találkozott már életében. De személyének megfoghatatlan vonzóerejét mégsem abból nyeri, hogy hány helyen járt és kiket ismert, hanem bölcs derűjéből, magával ragadó mesélési tehetségéből, végtelen szerénységéből, a belőle áradó természetességéből. Lányuknak, Nórának sem volt lehetősége bejelentkezni az online tábori szobába, viszont előre felvette számunkra az előadását, melyben sokszor hangsúlyozta ki, hogy mennyire hiányzik neki az, hogy szemtől szembe, fizikailag, ölelések által is kifejezhesse a szeretetét az emberek iránt.

Jó lett volna őket (is) élőben hallgatni idén is, hiszen a személyes találkozás élményét semmi nem pótolhatja, de örvendünk, hogy legalább a képernyőn keresztül hallgathattuk és nézhettük őket.

Az előadást egy kis szabadidő követte, ami alatt a virtuálisan megrendezett Ki mit tud?-ra készültünk fel. A produkciók között szerepelt szavalat, ének, videó, zongorajáték és több érdekes, egyéni bemutató, amelyeket vagy előre felvettünk, vagy helyben, Zoomon keresztül mutattunk be a délutáni eseményen.

Az esti táborzárás szokás szerint hosszúra nyúlt. Az akadályverseny eredményhirdetése után meghallgattuk egymás vallomását, gondolatait az elmúlt hétről. A kollektív következtetés az lett, hogy a szervezők kitettek magukért, színvonalas és élvezetes volt az online tábor, bár a valódi élmény, a fizikai együttlét semmivel nem pótolható. Zsobokot teljes valónkban érdemes megtapasztalni, csak úgy élhető át az igazi csoda. De örvendtünk a lehetőségnek, hogy legalább ilyen formában találkozhattunk, kifejezhettük és megerősíthettük jelenlétünkkel az összetartozásunk. Számomra a táborzárás legmeghatóbb pillanata a Nélküled című dal közös meghallgatása és (lenémított mikrofonnal való) eléneklése volt, amely évek óta a tábor himnuszának neveztetik. Üzenete örök érvényű, hiszen tisztában kell lennünk azzal, hogy ilyen időkben is ,,egy vérből valók vagyunk”.

Burkhardt Zsófia