Az online tábor második napjának beszámolója Besenyődi Judit és Dorgó András tollából.

A hajnali órákban ébredtem, és rohantam. Ma is valami megfoghatatlannak tűnő jövőképre ébredtem, amibe szélsebesen robogott a zsoboki vonat. Most megadatott nekünk, hogy minden éjjel haza repüljünk, s reggel újra vonatra száljunk. Ki-ki a maga otthonába, szobájába költöztette Zsobokot, de legfőképp azokat akikkel egyszerre dobban a szíve, akikkel minőségi időt tölthet el.

Meg kell vallanom töredelmesen, a mai előadást kihagytam, hiszen dolgoznom kellett, de kifüleltem, nagyon mély és tartalmas, néha talán könnyfakasztó is volt. Bánhatom tehát, hogy erről lecsúsztam. Külön öröm volt számomra viszont a mai feladat, rég ragadtam már tollat, és most jól esett a szívemnek épp Kányádit utánozni. A csapatomat nagyon szeretem, nagyon lelkes az egyik elsőbálozónk. A kézműves foglalkozás bár a lelkemnek pihenést nyújtott, az általam elkészített kosárka annál kevésbé pihentető a szemnek. Kicsit elhasznál, néhányszor kimosott fészeknek, vagy inkább egy mózeskosárnak tűnik melyben több generáció is felnőtt és még egy elefántcsorda is megtaposta. Egy féligkész valami, ami kicsit ilyen kicsit olyan, de az enyém. 

Most épp éjfél van, épp most járt le a határidő, mégis úgyérzem, hogy megírnám a mai nap összes percét. Lepergett a homokóra, visszatekintek arra, ami reggel oly ismeretlen volt, és rájövök most értem haza. Igazán haza. Azt szoktam mondani, ha Zsobokra megyek, hogy eljöttem otthonról haza. Ezen a héten ez a kettő egybeforr. Ezen a héten valaki más vagyok, egy megismételhetetlen én, aki csak ezek között az emberek közt születik meg, mert ők ezt váltják ki belőle. 

A dalolós játékokat nagyon élveztem, és felfedeztem az online tér legkreatívabb oldalát, a kommunikáció 1000 és egy féle formáját. Látszik a képernyőn keresztül ha valaki “Bordi esten” (ha Bordi András nélkül is) dúdol. Nem kell hallanunk egymást. Elég egy mozdulat és a figyelem. Most megtanulunk különösen odafigyelni egymásra. Nagyon sokat nevettem ma este. Jóízűen és igazán. A legjobb része talán a mai napnak a programon kívüli közös játék volt és az összemosolygások. Kicsit visszamentem az időben, és ott ültem az előadó terem szőnyegén és rácsodálkoztam, nini itt vagyok, otthon vagyok. Láttam ma régi tekinteteket, amik eszembe juttattak régi barátságokat és láttam nagy, széles mosolyokat, amelyek új barátságot ígérnek. 

Lejárt a nap, és elmúlik majd ez a hét is, de azt hiszem, hogy most egy újabb kincsre bukkantunk. Arra, hogy hogyan legyünk együtt akkor, amikor távol vagyunk egymástól. Ha a tábor nem is, de az ilyen találkozók megejthetőek lehetnének többször is egy év folyamán, még ha csak egy délutánra is havonta.
Köszönöm a mai napot! Köszönöm mindenkinek, aki ma velünk volt. Felejthetetlenné tették számomra ezt a napot, és már alig várom, hogy meglássam, mit tartogat nekem a holnap.

Besenyődi Judit

• 

A vasárnapi megnyitó és ismerkedés után hétfőn új hétre ébredtek az Aranka-tábor résztvevői, ennek megfelelően le is zajlottak az első menetrend szerinti programok, ezúttal – a megszokottól eltérően – virtuális közegbe helyezve. A délelőtti órákban máris egy érdekes és megindító előadáson vehettek részt a táborozók, ugyanis Benkő Levente történész, szerkesztő helyezte új megvilágításba a világháborúk során az erdélyi lakosságot ért atrocitásokat. Az esemény során több hallgató is családi emlékezetből származó történeteket osztott meg, ezzel téve igazán életszerűvé a háborús történések rémisztő valóságát.

A kézműves foglalkozások sem maradhattak el, hiszen délután Széman Rózsa és édesanyja jóvoltából fonott kosárkák elkészítéséhez kaphattak valós idejű iránymutatást mindazok, akik rátermettnek érezték magukat egy ilyen kreatív feladatra. A programpont végén a résztvevők büszkén mutatták meg alkotásaikat. Egy kis szünetet követően zenés játékestbe kapcsolódtak be a csoportok, amelynek során számos olyan dallam idéződött fel, amelyek nagy része már ismerős lehetett a korábbi táborokból vagy a magyar zenei életből.

A fenti programok mellett sok más dolog színesítette a hétfői napot. A szervezők kihirdették az első napi feladatot egy kvíz formájában, amely Kányádi Sándor élete és költészete köré szerveződött – ez egyben kiváló lehetőséget teremtett a kiscsoporton belüli ismerkedésre. Kezdetét vette az Angyalka–bárányka projekt is, így a táborozók névtelenül üzenhetnek, jókívánságokat küldhetnek társaiknak. Jóllehet első alkalommal veszek részt az anyanyelvi táborban, már az első pillanatoktól kezdve teljes jogú tagnak érezhettem magam ebben a nagyszerű közösségben, és örömmel vetettem bele magam ebbe a világba, amint csoporttársaimmal közösen megbirkóztunk az első nap kihívásaival. A rendhagyó színtér ellenére szakmai és személyes szempontból is nagyon pozitív benyomásaim vannak a táborról, amelybe belecsöppentem.

Dorgó András