Őszi találkozó 2023

A Georgius Aranka Társaság 2023. október 21-én tartotta őszi találkozóját Kolozsváron, a Vallásszabadság házában. A rendezvény megszervezésében az Ampelopsis Versszínház és az Anyanyelvápolók Szövetsége is közreműködött.

A találkozót közös éneklés nyitotta a „Zsobok Akusztik Duó” – Burkhardt Zsófia és Enyedi Bálint ifjúsági vezetőségi tagok – jóvoltából. A résztvevőket elsőként Barazsuly Viktória Adrienn köszöntötte a Georgius Aranka Társaság részéről. A szót Farmati Anna, a társaság elnöke vette át; Lackó Vass Róbert szavaival emelte ki a társaságon belül működő közösség megtartó erejét, ugyanakkor rávilágított a magyar nyelv szerepére az emberi érzelmek kifejezésének szabadságában. „Nehéz az öröm diktatúrájában élni” – fogalmazta meg; legyünk hálásak önmagunk kifejezésének a szabadságáért, és keressük azokat a közösségeket, melyek elősegítik lelki és szellemi fejlődésünket!

Őt követte Kerekes Barnabás, az Anyanyelvápolók Szövetségének alelnöke, aki személyes tapasztalatain keresztül példázta a két szervezet által képviselt értékrendet, melyet az évek során több generáció is a magáévá tett. A tanár úr a becsületességet, az egyenességet és az adott szó szentségét emelte ki, mint alapköveit ennek az értékrendnek, és ezeknek a megtartásában látja a szervezetek ifjúsági tagozatainak jövőbeni fennmaradását is. A Georgius Aranka Társaság és az Anyanyelvápolók Szövetségének kapcsolatáról Márton Richárd ASZ ifjúsági vezetőségi tag beszélt, illetve beszámolt ez utóbbi életének jelenlegi, meghatározó eseményeiről: a szövetség harminc éves fennállásáról és az ennek tiszteletére kiadandó évkönyvről, illetve egyéb, kisebb méretű projektekről; az anyanyelv összetartó erejét jól működő kezdeményezésnek tekinti, személyes tapasztalatán alapul az alapsokaságból formálódó közösség a nyelv által, a szövetség keretein belül. „Építsünk hidat” – hangzott az Ismerős Arcok dala; a szervezetek értékrendszere iránytű minden magyar ember számára.

A délelőtt művészi momentummal folytatódott: Besenyődi Judit ifjúsági vezetőségi tag szavalta el Határ Győző: Üveggolyó c. versét. Először „LENNI volna jó”, hogy a fent említett értékrendet megvalósítsuk.

Ezután következett a 2023-as Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor felidézése; a találkozón résztvevő diákok tolmácsolták a tábori krónikában leírtakat, majd megtekintésre került a tábori kisfilm is. A nosztalgikus pillanatokat a következő év terveinek ismertetése követte: a Georgius Aranka Társaság Ifjúsági Tagozatának bekapcsolódása az Édes Anyanyelvünk Nyelv- és Beszédművelő verseny szervezésébe, illetve a 2024-es Ifjúsági Anyanyelvi Tábor megszervezése.

A délelőtti események záró mozzanata az Ampelopsis Versszínház Szabadnak lenni mit jelent? c. előadása volt, a nyelvi és kulturális értékek ütközésének aktualitásáról.

A délután társasjátékozásnak, ismerkedésnek, kötetlen beszélgetéseknek adott helyet, egyszóval: a közösség formálódásának. „Építsünk hidat tiszta szavakból határok fölé, / S elindulhatunk egymás felé! / Építsünk hidat, ha nem megy másképp hát így kezdjük el, / Míg magyar szóra magyar szó felel!”

Gombár Anna

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló bejegyzések

,,Arankás” őszi találkozó és Könyvturi

2024. október 26-án rendeztük meg a Georgius Aranka Társaság ifjúsági tagozatának évnyitó találkozóját. Az esemény közös énekléssel indult, a zsoboki Ifjúsági Anyanyelvi Tábor dalainak válogatásából. Ezt követően Farmati Anna, a társaság elnöke tartott szórakoztató és...