III. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor, Zsobok

Kedves hölgyeim és uraim! Nagy bejelentenivalóm van. Immár a vásznakon a Zsobok-trilógia harmadik része. Pontosabban nem a vásznakon, hanem a zsoboki Bethesda Gyermekotthon nagytermének a falán, ugyanis ide vetítették le a fiatal szervezők a III. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor július 11-e és 16-a között készült képeit.

2011-ben ismét vegyes, erős és jó csapat verődött össze Zsobokon, hogy kellemesen csalódjanak jogos elvárásaikban vagy éppen előítéleteikben. Ahogy Kerekes tanár úr is emlegetni szokta: aki még nem élte át ezt a csodát, azt hiszi, ide szódásüvegnyi szemüvegekkel, polcnyi könyvekkel a kezükben magukat nyomorító okostojások jönnek füstölögtetni agyukat.

A „tényszerű” beszámolómat kezdeném a kolozsvári vonatállomáson. Itt találkoztam azokkal az ismerősökkel, barátokkal, akiket a tavalyi zsoboki tábor végén néha sírva búcsúztattam. A vonaton Viki barátném mellett ültem, és fel nem tudnám sorolni, mennyi emlék jutott eszünkbe az első két zsoboki táborról. Én ugyanis, Vikivel együtt, a trilógia mindhárom részét láttam. Ez azonban enyhe kifejezés, inkább úgy mondanám – ha már moziról volt szó -, hogy IMAX 3D-ben éltem át, tehát a lehető legteljesebben. A zsoboki állomáson várt ránk Kelemen Csongi a Kék Álom nevezetű járműjével, amely a gyermekotthonba repítette mindannyiunk csomagjait és néhány táborozót is. Páran gyalog jöttek, mi pedig megvártuk őket a gyönyörű szálláshelyünk udvarán. Csongor lovagunk felcipelt néhány bőröndöt, aztán berendezkedtünk. Vacsora után volt egy megnyitó a helyi református templomban, ahol történelmi adatokat és népi hagyományokat hallhattunk a faluról és környékéről. Ezután a gyermekotthon nagytermében Tőkés Erika tanárnő megnyitotta a tábort, Kerekes tanár úr ismertette a pár tíz centis vastagságú dossziéba rendezett házirendet, egyik fiatal szervezőnk pedig bemutatta a heti programot. Az estét fizikailag és szellemileg mozgalmas ismerkedős játékokkal folytattuk, majd pár perc beszélgetés után a táborozók elvonultak felkészülni a következő napra.

A keddi nap szakmai előadásai voltak azok, amelyek számomra a leghasznosabbak voltak. Bár tavaly már hallottam Kerekes tanár úr előadását a magatartás- és érintkezéskultúráról, idén meg is jegyeztem. A végén annyiszor hallom majd, hogy meg is tanulom. Bordi Andris előadása szintén érdekes volt, ugyanis koncentrációs gyakorlatokat végeztünk, miközben megtanultuk a technikai légzést. Albert Júlia művésznő elméleti részről közelítette meg a megfelelő légzés és hangos versmondás fortélyait, valamint azt, hogy hogyan küzdjük le idegességünket, izgalmunkat egy szavalat vagy egyéb színpadra lépés előtt. Délután az ASZISZ (Anyanyelvápolók Szövetsége Ifjúsági Szervezete) nevében mutatkozott be néhány magyarországi vezetőségi tag. Ezután két részre oszlott a csapat: míg egyik része gyöngyöt fűzött, addig a többiek meglátogatták a tiszta szobát, és sokan fel is próbálták a zsoboki népviseletet. Este… Bordi Andris estje… Ez azért már kezd unalmas és közönséges lenni. Minden évben jön egy úr, akit úgy mutatnak be: „Kétféle ember van: aki szereti Bordi Andrást, és aki nem ismeri.” Ezt már három éve hallom. Ráadásul már három éve minden zsoboki táborban itt van, előveszi a gitárját, és legtöbbször ugyanazokat a dalokat játssza. Ugyanazokat a gyönyörű, sokatmondó, jelentéssel teli dalokat, amiket minden évben szinte már könnyes szemekkel énekel végig a csapat. Minden évben ugyanaz a mese. És minden évben, amikor megkapom a tábor programját, az az első dolgom, hogy Bordi András nevét keresem a lapon. Nem tudom, mi az oka, csak valami fertőzés lehet, amit mindenki elkap, aki egyszer találkozott vele. Hát szabad ezt, Andris?

A szerdai nap fő fogása az akadályverseny volt. A délelőtti előadások előtt, közben, után a szervezők által kialakított csapatok kiokoskodtak egy-egy szellemes csapatnevet, csatakiáltást, és külön-külön megírtak egy észveszejtően humoros indulót, amit aztán minden állomáson elénekeltek. A különböző állomásokon – ilyen volt a gyermekotthon, a református templom, a focipálya, a temető meg sok egyéb – egy szervező várta a kilógó nyelvvel, fényes homlokkal érkező csapattagokat, akik aztán halált megvető bátorsággal teljesítették anyanyelvünk által felállított, mérhetetlenül nehéz feladatait. Végül mindenki szerencsésen beért a célba, és a kiéhezett banda késsel-villával esett neki az ínycsiklandó vacsorának. Este Dömötör Andi tanított nekünk pár néptáncot, de a legnépszerűbb, mint mindig, a kecskés játék volt. Aki egyszer játszotta, az ahányszor meghallja, hogy ez következik, szó nélkül beáll – tapasztalatból mondom.

Csütörtök volt az a nap, amikor a kis csapat buszra ült, és kirándult. Elsőként Zilahon álltunk meg, hogy megcsodáljuk Fadrusz János művét Wesselényiről. És ha már az árvízi hajósról volt szó, következő megállónk a zsibói Wesselényi-kastély volt. Be ugyan nem mentünk, de a mögötte elterülő csodálatos botanikus kertet egy órán keresztül csodáltuk. Láttunk különös növényeket, orchideákat, kaktuszokat, és jó pár percig elszórakoztunk a mimózával. Legalább ilyen érdekes volt az akváriumokkal teli terem, ahol különösebbnél különösebb és sokszor nagyon vicces halakat figyelhettünk meg. Utolsó állomásunk a Sárkánykert volt. A lépcsőkön még mindenki felment, de csak pár hősünk vívott meg a sárkányhaddal, világhírű vakmerőséggel mászta át a meredek szakadékokat, és kerülte meg a szél által kialakított homokkő formákat. Nekik külön emléktáblát kérnénk!!! Mikor újra együtt volt mindenki, ifj. Visky Andrissal drámajátékokat játszottunk, és bár kevesebb volt az időnk, mint tavaly, ugyanannyira elégedett volt mindenki. Sőt így talán még többet akarunk legközelebb. Az esti program legalább olyan unalmas és értelmetlen volt, mint Bordi Andris estje. Kerekes tanár úr, mint minden évben, hozta az ósdi, konzervatív játékait, mint például a licitet. Annyira nem közkedvelt ez a játék, hogy minden évben már hétfő délutántól kezdve ezt várják azok, akik ismerik mind a játékot, mind tanár urat. Annyira nem közkedvelt, hogy eddig minden évben legalább egy visszavágót játszottunk a tábor folyamán. Zárásképpen megnéztük a Kőműves Kelemen című rockballadát, amit már tavaly is levetítettek nekünk. Most talán még jobban meghatott, mint az előző évben, jobban megértettem, és már várom, mikor mondhatom el azt, amit Kerekes tanár úr: „Én most körülbelül tizedjére néztem meg.”

Első nap délelőttjén voltak a számomra leghasznosabb előadások, utolsó délelőtt viszont a legérdekesebbek. Matula Ági néni ismertette velünk a távközlés történetét, aztán Sediánszky János mesélt utazásairól rádiósként. Főként Franciaországról és Párizsról áradozott, de megemlítette Koreát is. Azt hiszem, minden hallgató nevében mondhatom, hogy szinte láttuk magunk előtt, amint a később elnökké lett izlandi fiatal hölgy útba igazítja Sedi bácsit. A pontot a mondat végére Berkesi Gábor tiszteletes úr tette Európainak lenni – magyarnak maradni című előadásával. Elgondolkodtató, mélyre ható gondolatokat hallottunk tőle, és nagyon szeretnénk még sok-sok évig körünkben látni. Délután ismét játszottunk egy licitet, aztán a tanár úr varázscsizmájából előkapta a varázsketyerét, a szervezők pedig varázsütésre összeállították a herkentyűt. Akárcsak a licit, ez a játék is a csapatmunkáról és a magyar nyelv furfangosságaival való megbirkózásról szól. Miután sikeresen kiéltük játékvágyainkat, kihirdetésre került a szerdai akadályverseny eredménye. Szerintem mindenki elégedett volt, ugyanis kizárólag mosolyokat lehetett látni az arcokon. A „gálaműsort” a Ki mit tud?-dal folytattuk. Elsőként a már hagyománnyá formálódott közös produkcióval leptük meg a szervezőket, azután hallahattunk gyönyörű szavallatokat, saját verset, népdalt, zongorajátékot, megnéztünk egy rövidke némafilmet, majd – mint már említettem – falra került a héten készült fényképek válogatása humoros szövegekkel megfűszerezve. Nosztalgiáztunk, nevettünk, akárcsak a táborzáráskor, amikor is minden táborozó és szervező elmondta a véleményét, érzéseit a táborról és a társaságról. Amint beszámolóm elején írtam, a trilógia harmadik részét is leforgattuk. Az igaz, hogy a trilógia attól trilógia, hogy három része van. Ez azonban egy különleges trilógia, aminek vélhetőleg még tízszer három része lesz, a táborozók közül pedig többen vannak, akik mindegyiken részt szeretnének majd venni, akár táborozóként, akár szervezőként.

Szombat délelőtt még pár percet zongoráztunk, énekeltünk, aztán lassan elkezdődött a búcsú. Az első Aranka-táborban nagyon könnyesre sikerült a búcsú. Első táborunk volt, nagyon megszerettük egymást. A másodikban már könnyebben búcsúzkodtam, mert reménykedtem abban, hogy jövőre ismét találkozunk. Az idei tábor azonban vészesen megközelítette az elsőről alkotott benyomásomat, érzéseimet, és talán mondanom sem kell, hogy ismét eltörött a mécses. Ilyen sok szoros és szeretetteljes ölelést még életemben nem kaptam egyszerre. Egyik táborozó így búcsúzott tőlem: „Köszönjük, hogy megtanítottál sokat és egyfolytában nevetni!” Egy másik: „Ne sírj, jövőre találkozunk!” Kell ennél több? Ezért érez a veterán zsoboki táborozó a „Zsobok” szó hallatán többek közt szeretetet, lelkesedést, ujjongást, várakozást, örömöt, vidámságot. És néhanapján könnyek gyűlnek a szemébe, hiszen abban, ami ott történik egy hét alatt, sokak egész életükben hiányt szenvednek. Ez persze nem buzdítás, senkinek sem ajánlom a zsoboki tábort, mert ha túl sokan leszünk, veszélybe kerül az állandó helyem, de ha kell, minden elkövetkezendő nyáron kigyalogolok a gödörbe (Zsobok neve ezt jelenti), és az udvaron alszom, csak ott lehessek velük, veletek. Köszönöm, Kerekes tanár úr, tiszteletes úr, Bordi Andris, az összes előadó, Toto, Csongi, Zsolt, Emese, Rózsa, Réka, Marci, Laci, Andi, további szervezők, akik nem lehettek velünk végig a tábor alatt, és minden táborozó! Köszönöm!

Végezetül üzenet a táborozóknak, a szervezőknek és Bordi Andrisnak: Zsobokországot álmodtam én,/ ahol minden Zsobok volt,/ minden Zsobok, de nem csak kívül:/ csontig, velőig Zsobok,/ Zsobok, Zsobok, Zsobok!

Ecsedy-Baumann Brigitta,
Kolozsvár

Írta: Ecsedy-Baumann Brigitta

2011. 10. 16.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló bejegyzések

Tábor 2020. – péntek, július 17.

Tábor 2020. – péntek, július 17.

Burkhardt Zsófia írása az online tábor utolsó napjáról. Délelőtti előadóink a – Kerekes tanár úr által mókás-kedvesen szent családként emlegetett – Sediánszky család tagjai voltak. Matula Ágnes, a Duna televízió egykori szerkesztője, Sediánszky János rádiós újságíró,...

Tábori napló 2020. – csütörtök, július 16.

Tábori napló 2020. – csütörtök, július 16.

Bedő Anett beszámolója az online tábor ötödik napjáról. A mai napunkat Kerekes Barnabás tanárúrral kezdtük, nagyon örültem, hogy ő is tart előadást annak ellenére, hogy online került megszervezésre az idei tábor. Az Anyanyelv Ápolók Szövetségének 1989-es...

Tábori napló 2020. – szerda, július 15.

Tábori napló 2020. – szerda, július 15.

Darabont Csenge beszámolója a szerdai napról. A későig tartó esti beszélgetés után szerda reggel vidáman ébredtem, és alig vártam a reggeli előadást. Hatházi Rebeka látványtervezővel beszélgettünk, aki bevezetett minket a látványtervezés, alkotás világába, valamint...