Felhívás a VII. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Táborra

Az Aranka György Társaság az Anyanyelvápolók Szövetsége támogatásával megszervezi VII. ifjúsági anyanyelvi táborát középiskolás diákok számára.

A táborba azokat a fiatalokat várjuk, akik a magyar nyelvvel és irodalommal szívesen foglalkoznak, érdekli őket anyanyelvünk ápolása, és szívesen megismerkednének hasonló érdeklődésű fiatalokkal.

A táborba Bihar, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár, Szilágy megye középiskoláiból 2-2, Arad, Brassó, Fehér, Hunyad, Máramaros, Szeben, Temes megyékből iskolánként 1-1 tanulót várunk.

A tábor időpontja: 2015. július 13–19. (hétfő–vasárnap)
A tábor helyszíne: Zsobok – Bethesda Gyermekotthon

Előzetes programterv: délelőttönként szakmai előadások, foglalkozások délutánonként, esténként anyanyelvi játékok, vetélkedők, kalotaszegi szoba megtekintése, népviselet megismerése, táncház, kirándulás
Tervezett előadóink: Kerekes Barnabás, a Baár-Madas Gimnázium tanára, az ASZ társelnöke, a tábor szakmai vezetője; Albert Júlia, színművésznő; Berkesi Gábor, református lelkész; Bordi András, rádióbemondó; Demény Péter, egyetemi oktató; Egyed Emese, egyetemi tanár; Juhász Judit, az ASz elnöke; Katona Szabó Erzsébet, textilművész; Matula Ágnes, szerkesztő; Péntek János, egy. tanár, az AESz elnöke; Sediánszky János, szerkesztő; Sediánszky Nóra, dramaturg; Szebeni Zsuzsa, színháztörténész; Széman Rózsa, játszóházvezető; Tóth Orsolya, gyártásvezető; Wacha Imre, főisk. tanár.

Bejelentkezési határidő: 2015. május 31. JÚNIUS 10.!!!

További információ, illetve jelentkezés (az iskoláknak kiküldött jelentkezési lapon) a szemanrozsa [kukac] gmail [pont] com címen.

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló bejegyzések

Őszi találkozó 2023

Őszi találkozó 2023

A Georgius Aranka Társaság 2023. október 21-én tartotta őszi találkozóját Kolozsváron, a Vallásszabadság házában. A rendezvény megszervezésében az Ampelopsis Versszínház és az Anyanyelvápolók Szövetsége is közreműködött. A találkozót közös éneklés nyitotta a „Zsobok...

XV. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor

XV. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor

2023. július 9-15. között rendezték meg a XV. Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábort Zsobokon, Kalotaszeg egyik hagyományőrző falujában. A huszonkét táborozónak és a tizennégy fős szervezőcsapatnak a Bethesda Gyermekotthon és Szórványiskola-központ biztosított...

Tábori napló 2022. – péntek, július 15.

Tábori napló 2022. – péntek, július 15.

Kinyitottam a szemem s szomorúan észleltem, hogy nehezebb mint képzeltem. Az első élesnek nevezhető tekintetemben felfedeztem egy gyönyörű piros ruhás hölgyet, majd miután még élesebbé vált a film, rájöttem, hogy nam más, mint a csodálatos Sára. Megdicsértem ruháját...