A XII. zsoboki Aranka György Ifjúsági Anyanyelvi Tábor kezdete egyszerre volt újszerű és áldásos. A rendhagyó körülményeknek köszönhetően a tájékoztató volt az, ami megalapozta a hangulatot. Először talán furcsa volt, hogy a képernyőn keresztül látjuk azt a sok kedves arcot, még akkor is, ha az utóbbi 3-4 hónapban már hozzászokhattunk ehhez az eljáráshoz.

Amikor volt szerencsém részt venni egyik zsoboki táborban, úgy mentem oda, hogy volt bennem egy bizonyos feszengés. Úgy gondolom, és a másoktól hallottak is erre utalnak, hogy talán mindenkiben megvolt ennek legalább a szikrája. Aztán amennyire gyorsan hatalmába kerített ez az érzés, olyan gyorsan el is illant. A kedves emberek, a közvetlenség, az egymáson való önzetlen segítés mind-mind arra utaltak és utalnak, hogy nyugodt szívvel lehet egymás felé fordulni. Ez a fajta feszengés most is hamar kereket oldott, és felváltotta a jókedv, nosztalgiázás és az új emberekkel való ismerkedés.

A tájékoztató után következett a hivatalos megnyitó ami, ha fizikailag nem is volt annyira ünnpélyes, mint az előző években, mégis átjárta az a szellem. Többször is elhangzott, hogy ez azért nem az igazi, ami elvitathatatlan, mégis törekedni kell a tőlünk telhető legtöbbre, hogy a szervezők áldozatos munkája ne legyen hiábavaló. Kerekes Barnabás tanár úr szavai, mint megannyiszor, most is díszbe öltöztették a szívünket. Az volt a következtetés, hogy öröm látni egymást, még akkor is, ha nem állhatunk szemtől szemben, és nem ölelhetjük át a másikat. A tanár úr szavai után rövid áhítat következett, amit Kelemen Csongor tartott, egyenesen Hollandiából. A legfontosabb gondolat talán az volt, hogy nem szabad úgy élnünk az életünket, hogy a többi embert kizárva, csakis a saját magunkhoz fűződő viszonyunkat tartsuk relevánsnak, magunkkal kapcsolatban. Fontos a környezet, de még fontosabb Isten visszajelzése. Ezt sosem szabad szem elől tévesztenünk. 

A megnyitó után következett a játékos ismerkedés, ami megkoronázta a napot. A technológia segítségével véletlenszerűen kerültünk szembe egymással, aminek a keretein belül olyan lényegre törő kérdésekben adtunk válaszokat, hogy melyik a kedvenc fagylalt arománk, vagy szeretjük-e a sajtot. A minden tekintetben szórkoztató és egyben hasznos játék után következett az est fénypontja, amikor mindenki röviden bemutatkozott pár szóban. Kár újra kihangsúlyozni, hogy a virtuális térben nem érnek olyan mélyenható impulzusok, mintha egymás mellett lennénk, mégis azt gondolom, hogy ez az este megalapozott egy olyan folytatást, ami csakugyan áldásos és emlékezetes lehet mindenki számára.

Dániel Márton-Levente