Első ízben szervezett magyar nyelv napi ünnepséget a Georgius Aranka Társaság, karöltve az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségével, valamint az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesülettel.

A Perneş Aliz, Sájter Bernadett és Sájter Zsolt zeneiskolás tanulók előadásában elhangzott Sej, az igaz szerelem kezdetű felvidéki népdal, valamint Kányádi Sándor Fekete-piros c. verse (előadó: László Kinga, Kazinczy-érmes) után a rendezvény szervezését összefogó Széman E. Rózsa köszöntőjében elmondta, hogy bár első magyar nyelv napi ünnepe ez a kolozsvári Arankának, máris két jelentős eseményhez köthető. Egyik, hogy itt Romániában néhány nappal ezelőtt hirdette ki Klaus Johannis elnök a magyar nyelv napjának megünnepléséről szóló törvényt. Másik, hogy Magyarországon már ötödik alkalommal emlékeztek meg idén ezen a napon, hiszen 2011-ben vált november 13-a a magyar nyelv hivatalos ünnepévé, a magyar nyelvet az államigazgatásban és közoktatásban hivatalossá tevő törvénycikk 1844. nov. 13-i elfogadásának emlékére. Kiemelte, hogy használói körében, azaz számunkra, ha akarjuk, mondhatjuk, hogy voltaképpen minden nap a magyar nyelv napja – mégis, jó hogy piros betűs ünnepeink között tarthatjuk számon ezt a napot, hiszen így talán egy pillanatra megállunk, jobban figyelünk nyelvünkre, egymásra, és az ünnep valóban ünneppé, megszentelt idővé válik.

Ezt a gondolatot folytatta Farmati Anna, a Georgius Aranka Társaság elnöke, aki megnyitójában kiemelte, hogy legfontosabb egy-egy ilyen napon a lelkesedés, ami annak ellenére sem lankadt, hogy a sokféle párhuzamos rendezvény miatt az egyeztetés eléggé nehézkesen ment. Az ilyen típusú emlék- és világnapok célja, hogy együtt legyünk az ünneplésben, erőt gyűjtve a hétköznapokhoz. Természetesen emlékezhetünk is, de mégis: inkább figyeljünk oda rá, csodáljuk, ünnepeljük meg szépségét, változatosságát, rugalmasságát – akár anyanyelvünk, akár nem, hiszen ez a magyar nyelvnek, nem anyanyelvünknek a napja. Farmati felidézte egyik kolozsvári nyelvész kívánságát, miszerint a magyar nyelvet „Isten éltesse sokáig erőben, egészségben, és ha tudja, őrizze meg a harcos nyelvművelőktől!” – hozzátéve, hogy természetesen ezek nem mi vagyunk, mi (Lőrincz Lajos örököseiként) ünnepelni, játszani, lelkesedni képes nyelvművelők vagyunk, akik műveljük, vagyis beszéljük, használjuk, és odafigyelünk változatosságára, változni tudására.

Az AESZ részéről a zsúfolt hétvége miatt (országszerte számos rendezvény zajlott) sajnos senki nem tudott ott lenni, Péntek János elnök szóban üdvözölte a rendezvényt. Bartha Katalin Ágnes, az EMKE kutatója Lőrincze és Szabédi László, az 1959-ben, 51 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt erdélyi magyar költő, újságíró, műfordító, műkedvelő nyelvész kapcsolatáról beszélt. Az EMKE székházának helyet adó Szabédi-emlékház vezetője elmondta, hogy itt Erdélyben Szabédi volt az, aki Magyarországon Lőrincze Lajos: egy 1952-es cikkében kifejtette, hogy a nyelvművelés nem nyelvészeit, hanem társadalmi kérdés. Az egyetemi tanár Szabédi lelkesen támogatta Lőrinczéék erdélyi kutatóútját, az akkori (1958-as) viszonyok még okot is adtak erre a lelkesedésre: működött a(z önálló) Bolyai Egyetem, volt Magyar Autonóm Tartomány. Az 1956-os forradalommal szimpatizáló erdélyiek elleni megtorlások még csak akkor kezdődtek – így az 1959-es gyűjtőútra már nem kerülhetett sor; ekkor vetett véget életének Szabédi László is.

A házigazda szerepét ellátó Apáczai Gimnázium részéről Vörös Alpár igazgató beszélt. Bár a magyar nyelv napja annyira még nem él a köztudatban, mint pl. a magyar tudomány napja vagy a magyar kultúra napja, mint mondta, jelentős előrelépés, hogy immár Romániában is hivatalosan ünnepelhetjük. Ez a tény ugyan nem annyira meglepő és újszerű annak fényében, hogy a cseh vagy a tatár nyelvnek már van napja Romániában, de mindenképp örvendetes. A jelenlévők megtudhatták azt is, hogy a romániai román nyelv napjának elfogadtatását is ugyanakkor indítványozták, mint Magyarországon a magyarét (bár az utóbbival ellentétben az előbbire csak 2013-ban került sor), s az indoklások is nagyban hasonlítanak.

Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke írásban küldte el köszöntőjét. Üdvözletében felidézte Dsida Jenő (ahogyan ő fogalmazott) kristálykeménységű szavait, miszerint „mindaddig nem lesz nyelvmentő mozgalmunk élő és ható hatalom, amíg minden transsylvániai magyar el nem jut oda, hogy a magyar nyelv ügye legalább is egyenrangú helyet foglaljon el gondjai között a megélhetés gondjával”. Bár ennek a követelménynek megfelelni igencsak nehéz, felelősségünkre emlékeztetnek és munkálkodásunkban erősítenek ezek a szavak.

A köszöntők után Perneş Aliz egy széki, valamint egy körösfői népdallal vezetett át a következő programpontra. Az idei év, Lőrincze Lajos születésének 100. évfordulója alkalmából, Lőrincze-év a nyelvművelők, anyanyelvápolók számára. Ünnepse keretében az Aranka Társaság is megemlékezett arról a nyelvészről, nyelvművelőről, rádiósról… – EMBERRŐL, aki a kardos nyelvvédés helyett az emberközpontú nyelvművelést művelte és hirdette. Hiszen, ahogyan épp aznap is felhívta rá a figyelmet Wacha Imre nyelvész, főiskolai docens: nem a nyelvet kell művelni, hanem a nyelv használót.

Murádin László erdélyi nyelvész, nyelvművelő szintén nem tudott jelen lenni, Lőrincze Lajosról írott emlékező sorait Tasnádi István (Édes anyanyelvünk-plakett) olvasta fel. Lőrincze egykori munkatársa, erdélyi gyűjtőútjain többször is kísérője, a száraz tényeken kívül olyan történeteket idézett fel, amelyek a kutatómunka tréfás, nem szakmai oldalát mutatták be – például a szilágysági egy tálból való rántottaevést, vagy, hogy bizony volt, hogy a világ legrosszabb kávéját itták a Küküllő-mente legjobb bora helyett… Ezután maga Lőrincze Lajos „szólalt meg” – Mit műveltem? c. önéletírásából Kömöcsi Panna (Aranka-versenyző), Lukács Dániel Mátyás (Kazinczy-érmes), valamint Szallós Kis Csaba (Aranka-díjazott) olvasott fel.

Az első kolozsvári magyar nyelv napi megemlékezést rövid szünet után anyanyelvi licit követte, amelyen a több mint 30 résztvevő majdnem mindegyike részt vett, korosztályra való tekintet nélkül.

Széman E. Rózsa

Fotó: Lukács Dániel Mátyás

A cikk megjelent az anyanyelvápoló.hu oldalán