Georgius Aranka Társaság

„Az anyai nyelv köti összve az elméket.” (Aranka György)

Information

This article was written on 10 Júl 2020, and is filled under Anyanyelvi tábor, Tábori napló.

Current post is tagged

, , , , , ,

Tábori napló 2019. – szerda, július 17.

Ezen a reggelen a nap úgy döntött, hogy végre előbújik felhő-rejtekéből, és finom sugarait terjeszti ma ránk. Madár-, valamint Kolos- és Ricsi-csicsergéses reggelre nyitottam szemeim, s be kell valljam, ma kevésbé éreztem a fáradtság jeleit, mint az ezelőtti reggeleken. Ez persze nem tartott sokáig, mert egy kiadós reggelizés után, felkászálódtam a buszra, s más kedves tábortársaimmal álomba szenderedtem.

Torockó felé vettük ma az irányt, ahova egy olyan egy és fél, két órás út után érkeztünk meg – párunknak ez lerövidült fél órára :)) . A lenyűgöző kilátás mellett ma megtekintettük még a falu régi szépségeit, megtudtuk, hogy mire jó a cicafüles kályha, és megállapítottuk, hogy mindenhol régiház-szag van. Vikitől egy nagyon érdekes bemutatót hallottunk a faluról, utána pedig megtekintettük a bányászmúzeumot. Felfedezve a múzeum titkait, és letárgyalva, hogy egyes ládák oldalán miért nincs kezdőmotívum elmentünk ,,enni egy torockóit”, amit a reggel a buszon kicsit mindenki félreértett 🙂 (amúgy nem vagyunk kannibálok).

A hangulat fenomenális volt végig, főleg akkor, amikor jó magyarokhoz híven elfoglaltuk Torockószentgyörgy várromjait, és a társaság nagyobb része vérrel-verítékkel küzdötte fel magát a csúcsra, míg a többiek a lankás utat választották. Fentről nézve a panoráma szó szerint lélegzetelállítóan csodálatos volt, többen felmásztak egy magasabb pontra is.

Odafent a jó levegő hatására kiváló nótákat kezdett el fújdogálni a szél a lentebb köveken pihenők felé, s végül előkerült a táborhimnuszunk, a Homokóra (halkan megjegyzem holnapra  többen is rendelést tettünk Ricsiéknek, hogy ezt reggel szívesen meghallgatnánk 🙂 ).

Hazafelé menet többen is délutáni csendes pihenőt tartottunk, de a legjobb rész mégis csak az út végi közös éneklés volt. A jól megérdemelt vacsora után Kerekes Barnabás tanár úr izgalmas anyanyelvi játékán vettünk részt, amitől az idő úgy elrepült, mintha a fénysebesség vitte volna el. El is vitte, mert ránk sötétedett, mire az első játékot befejeztük (nyert a C csapat, új rekorddal! ❤ 18 PONT! ), s végül egy lovagias visszavágót is rendeztünk. Ahogyan a játéknak vége lett, még a díszteremben maradtunk egy jó páran, ekkor gondolkodtam el, hogy mennyire jól is érzem itt magam, a kezdeti feszültség ellenére, hiszen ez az a hely, ahol önmagam lehetek, és nem kell attól félnem, hogy bántás ér. Egy kedves, családias közeg, ahol zokniban ücsörgünk, játszunk és el sem hisszük, hogy az idő már 00:41 (mint most), és tábortársainkra, vezetőinkre nem csak barátokként, hanem egyféle családtagokként kezdünk tekinteni.

Kerekes tanár úr szavaival élve zárnám mai soraimat: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, azt cselekedjétek hát velük…” Úgy érzem, hogy ez az a hely, ahol ha valakire kedvesen mosolyogsz, vagy barátságos és törődő vagy vele, akkor nem egy olyan reakciót fog tanúsítani, ami miatt a gyengén, szilánkokból összeragasztott önbizalmad elillan, hanem visszamosolyog.

S ilyenkor azt fogod érezni: azért vagyok a világon, hogy valahol otthon legyek benne…

Kulcsár Izabella, 2019. júli 17. (most már titkon 18.)

Köszönök mindent.

Vélemény, hozzászólás?