Georgius Aranka Társaság

„Az anyai nyelv köti összve az elméket.” (Aranka György)

Information

This article was written on 12 Júl 2019, and is filled under Anyanyelvi tábor, Beszámolók, Tábori napló.

Current post is tagged

, , ,

Tábori napló 2018. – csütörtök, július 19.

Egész napos kirándulás!

Csütörtökön hajnali fél 9-kor buszba szálltunk, hogy Erdély egyik leghidegebb, legmélyebb pontjára ereszkedjünk. Ez megtörtént. Több értelemben is.

Délelőtt a röpke négyórás utazást követően Abrudbánya városában nézhettünk körül. Az odáig tartó út gyönyörű tájakon, fás legelők mellett, zöldellő dombok között vezetett, aki nem bóbiskolt, az bizonyára pompás látványban gyönyörködhetett. 🙂

Abrudbányán azonban azzal a ténnyel kellett szembesülnünk, hogy nem minden magyar nevű város hemzseg a magyar lakosságtól. A porladozó, romos unitárius templom előtt meghallgattuk a statisztikát: a folyamatosan néptelenedő bányaváros 4.500 lakosa közül alig 70 a magyar, ők is többnyire idősek. Magyar iskola nem működik a városban.

A következő állomásunk Verespatak volt. Itt hasonló körülményekkel találkoztunk, bár a minket fogadó unitárius lelkész lelkesen és szívélyesen avatott be minket a település történeteibe. 🙂 Ha mást nem is, de annyit mindenki biztosan megjegyzett, hogy a 42 éve ott szolgáló lelkész 56-os kalapot hord, és 56 kg-ot nyom. Ugyanakkor a tört magyart beszélő (hadaró) pap elbeszélése arra is rávilágított, hogy az itt élők már alig értenek magyarul, néha az istentiszteleti alkalmak is románul folynak. Nekik így könnyebb. Ezekkel a gondolatokkal érkeztünk meg Aranyosfőre a jégbarlanghoz. A busz sikeresen megmászta az emelkedő útszakaszt, mi pedig az erdőn át vezető ösvényen a bejárathoz sétáltunk. A barlanghoz meredek lépcsősorok vzetettek le, és mi minden szint után magunkra vettünk egy újabb réteg ruhát. A hőmérséklet a barlangban fagypont körül mozgott, az idegenvezető bácsi a jégen várt minket, terpeszállásban.

A jégalakzatokat megcsodálva azon töprengtünk, hogy vajon ezeket is sztalagtitoknak és sztalagmitoknak nevezik, még akkor is, ha jégből vannak? A fényképezkedés közben arcunkra fagyott a mosoly (szó szerint). 🙂 ❄

Miután visszamásztunk a lépcsőkön a tetőre, és lehámoztuk magunkról a ruha- és sáltengert, megállapítottuk, hogy olyan idő van, mint az őserdőben.

A hazafelé vezető út eleinte csöndben telt, és erős a gyanúm, hogy sok alvó arcáról készült közeli fénykép. 🙂

Érkezés előtt ébredtünk fel, és felébredt a dalos kedvünk is: a Zsobok jelzésű táblát népdalokkal és Kossuth-nótákkal üdvözöltük. Kár, hogy pont a végén zendítettünk rá!

Vacsora után Kerekes tanár úr megnyitotta a kerekasztalbeszélgetést, amely kerek asztal nélkül, de nosztalgikus, elérzékenyülős és vidám hangulatban folyt. Noha első alkalommal veszek részt idén a táborban, a vicces történeteket hallgatva és a videókat nézegetve úgy érzetem, mintha minden alkalommal itt lettem volna. A varázslatos zsoboki hangulat ugyanúgy sziporkázott kilenc évvel ezelőtt is, mint most, a tábor tizedik évfordulóján.

Ez a kirándulás volt a tábor „mélypontja”, nemcsak a mélyen elhelyezkedő barlang miatt, hanem azért is, mert olyan környezetet látogattunk meg, ahol rettenetesen megfogyatkozott a magyarság. Ez a tapasztalat azonban megerősített minket az elhatározásunkban, hogy mi a kultúránkat és a nyelvünket igenis műveljük, használjuk, őrizzük, továbbadjuk! Ezért vagyunk többek között Zsobokon. No meg azért is, mert mindannyiunkat elvarázsolt a tábor légköre, Kerekes tanár úr szavai, és az a csodálatos bizalom és szeretet, amelynek jegyében Rózsa és csapata évről évre megszervezi a tábort. 🙂 Szeretjük.

Burkhardt Zsófi

Vélemény, hozzászólás?